Ismét várva várt várandósság

Hihetetlen, hogy már nem egészen 8 hét van csak hátra... Egyrészt még olyan távolinak tűnik a január vége, másrészt a december hamar el fog szaladni és máris a finisben leszünk...

Na de térjünk kicsit vissza az ominózus ultrahangra. Időpontkérés előtt felhívtam az orvosomat (mert ezt kérte legutóbb), hogy mikor menjek, mert azt mondta, hogy ő is bent szeretne lenni. Na én naivan (és Apa is, mert megkérdeztem tőle), azt hittem, hogy majd bejön a vizsgálatra. Erre mondta, hogy neeeem, csak szeretné látni a leletet. Na mindegy... megbeszéltük mikor megyek, mentem is. Szerencsére délután lévén nem voltak sokan és időpontom is volt, be is mentem akkor. Villő baba szerencsére jól van, az elmúlt 6 hétben nagyon nagyot nőtt! Már 2030 g-ra becsülte a gép a súlyát a mért adatok alapján (BPD 84 mm, HC 279 mm). Most ott tart, mint annak idején Bendegúz is. Viszont a méhlepény már II. fokban érett, amire azt mondta az orvosom, hogy elképzelhető, hogy inkább január 15 körül szülünk a vége helyett.... ami azért "vicces", mert annyi mindenre mondtam már, hogy majd januárban, ha otthon leszek, hogy lehet, hogy szinte semmire nem lesz időm... na mindegy, a lényeg, hogy babuci jól legyen, más nem számít. Ja, és el ne felejtsem, Villő baba ügyesen irányban fekszik, így elképzelhető, hogy tényleg természetes szülés lesz a vége :) Ami egy kicsit azért riaszt, lévén Bendikénél még csak be sem indult, nem is vajúdtam egy percet sem. De leginkább a kicsit féltem, az ő szempontjából a császár biztonságosabb lenne (szerintem). Már megbeszéltem kerianyuval, hogy ha beindulna  a szülés, addig ott lesz velem, amíg apa ha nem ér Pestről. Ő jobban be van kúpolva, mint én :)

Imádom érezni egyébként, ahogy Villő baba mocorog a hasamban, ahogy dűti a popsiját vagy mozgatja a lábacskáit :) Éjszaka szerencsére alszik, még arra sem szokott reagálni, ha én esetleg forgolódok. Napjában többször szokott csuklani, ilyenkor úgy sajnálom szegénykét, de azt mondják, hogy ez nem igazán viseli meg őket.

Néha elfog a "fészekrakási" kényszer, már pakolnám össze a kórházi táskát, mosnám ki a ruhácskákat, de aztán lehiggadok és elmondom magamnak és Villőnek, hogy legalább még 5 hét van hátra, így még nem hajt a tatár :)

Apa szegény munka után próbálja kipofozni az új albérletet. A héten kifestette a Villő szobáját, összerakta a kiságyat, ezután jön Bendegúz szobája és egyéb "apróságok". Én szorgalmasan vaterázok, veszem meg, ami még hiányzik. Lassacskán ott is minden a helyére kerül majd :) A terv az, hogy két ünnep között ott fogunk lenni és belakjuk egy kicsit amúgy családosan.

Bendegúzom nagyon aranyos. Néha eszébe jut a kistestvére és beszél hozzá vagy csak úgy köszön neki. Legutóbb azt mondta neki, hogy apa biciklijén lesz egy ülés, amibe ülhet, ő ül a miénkbe és akkor mehetünk együtt. Majd megzabáltam! :) Persze továbbra sem erőltetjük a dolgot, nem nagyon szoktunk beszélni a kicsiről, nem szeretnénk, ha már most úgy érezné, hogy körülötte is forog a világ.

Hol is kezdjem... talán a terheléses vércukor vizsgálatnál, ami ugye 24 hetesen esett meg velünk. Eléggé féltem a tömény cukorsziruptól, de a barátnőm tanácsára vittem citromos vizet (kb. 2/3 1/3 arányban :)). A védőnő fekete teába mondta, hogy tegyek citromlevet, de jobbnak láttam, ha sima vízbe öntöm. Így annyira nem is volt vészes, még igazán rosszul sem voltam, de azért biztos ami biztos inkább hazamentem, vagyis Balázs haza és vissza is vitt. Annyira nem izgultam, mert Bendegúznál ez rendben volt, de most annyira végül mégsem... Az éhgyomori 4,9 lett a terheléses pedig 7,6, ami igencsak közel van a határértékhez, ami 7,9. Így enyhe szénhidrát diétán vagyok azóta. Lecseréltem a fehér kenyeret csökkentett szénhidráttartalmú wellness kenyérre, nem eszem csokit, sütit stb., köretet csak módjával és így tovább. Az elején jobban megijedtem ettől, de aztán mostanra megnyugodtam kissé és próbálok odafigyelni erre.

Múlt héten elmentünk 4D-s babamozira, ami ismét nagy élmény volt :) Villő baba igazi kis csajszi, hiszen egész végig ugyanabban a pózban volt, nem fordult el, nem bújt el, végig láttuk a kis arcocskáját, ahogy ásít, ahogy nyeli a vizet, mosolygott és még a szemét is kinyitotta, amit sikerült elcsípni! :) Ami jellegzetességet láttunk rajta, hogy a szájacskája széles és a széle felfelé áll, kis kacsaszájú, ahogy azóta nevezem. :) Napra pontosan ugyanakkor (26+2) voltam vele is, mint anno Bendikével és Villő baba jelen állás szerint még kisebb, nem bánom, ha ez így is marad (BPD: 66 mm, AC: 210 mm, HC: 251 mm, FL: 47 mm és a becsült súly: 882 gr).

Ezt követte a látogatás az orvosunknál, aki szerencsére azt mondta, hogy ha nem lesz különösebb ok, akkor szülhetünk természetesen, hurrááááá! :) Szülésfelkészítőre nem kell menjünk, ha megvan a füzetecske Bendegúz után, akkor azt vigyük és kész. A következő UH-ra be akar jönni, amin kicsit csodálkoztam, de azért örülök is neki, így előtte majd hívnom kell. Illetve kért még egy étkezés után vércukor szint mérést, amit a napokban kérek is, mert úgyis mennem kell tanácsadásra.

Villő egyébként egy imádnivaló, nyugodt baba, nem csap nagy ramazurit a pocakban, de a deformálást már ő is kezdi :) Szerencsére egyelőre még jól érzem magam, bár az egész napos ülés és semmi mozgás miatt a hátamat már szoktam érezni néha, de már csak 7 hetet dolgozok, megy a visszaszámlálás :)

Rólam: jelenleg 27+0 a korunk, súly 66 kg, pocak 98 cm és még növőben :)

Már nem emlékeztem pontosan, hogy mikor és hogyan jött meg Bendegúznál az AFP eredmény, de visszanézve (még jó, hogy vele is blogot írtam :) láttam, hogy a kolléganőmnek volt ott ismerőse és ő előre vette. Na most ő nem volt, 4 napos hosszú hétvége viszont igen, így felhívtam kedvenc sógoromat (aki az egyedüli is egyben :), hogy nincs-e ismerőse az adott laborban, lévén, hogy ő is a klinikán dolgozik. Persze nem volt, így kénytelen voltam várni, de szerencsére következő hét pénteken meg is jött az eredmény, amin minden negatív lett!! Hurrá!!! :)

Így eldöntöttem, hogy akkor hétfőn el is megyek az ultrahangra, hadd lássam minél előbb kis manócskánkat. Persze, amilyen az én formám, rengetegen voltak, így nagyon sokat kellett várnom. De végül is a lényeg az volt, hogy itt is mindent rendben találtak (bár a kis száját nem tudták megnézni, így visszahívtak 3 hét múlva). A BPD 39 mm és az FL 28 mm. Visszanéztem Bendike méreteit, akinek is a buksija nagyobb, a combija rövidebb volt ekkor. Ja, és el ne felejtsem, itt is kislányt látott a doktor úr és a haematóma is felszívódott!!!! :)

Szerencsére egyre többet érzem, hogy néha megmoccan, mert azért néha rám jött a pánik, mikor egész nap semmit nem éreztem, pedig 17 hetes korától már a kezem nélkül is meg-meg éreztem napi 1-2 alkalommal (persze ismét csak sokára lettem benne biztos, hogy ő az). És nála még azt sem lehet mondani (legalábbis egyelőre), hogy evés után aktívabb lenne :) A leves "éhségem" elmúlt, de azért a túl száraznak tűnő ételeket még most sem szívesen fogyasztom. Az arcbőröm pár hete nagyon száraz lett, estére egy kicsit vizesedik a lábam is, de ezeket leszámítva szerencsére jól érzem magam. Picurkának köszönhetően még az allergiám sem jött elő az idén, pedig amikor kezdődni szokott még vagy 2 hetes volt csak, hihetetlen számomra :)

Mikor nyaralni voltunk, Bendike alvás idejében nézegettük a magyar neveket (ez alap feltétel volt nálunk, hogy magyar eredetű legyen a neve), ízlelgettük őket. Napokig úgy igazán nem volt semmi különös, míg ismételt olvasgatás közben megakadt a szemem a Villő néven. Jelentése tündér, fűzfa tündér és egyben a villőzés szóból is eredeztethető, ami egyfajta téltemető, tavasz köszöntő hagyomány volt. Kérdeztem Apát, hogy mit szól hozzá, azt mondta, hogy nem is olyan rossz. Teltek a napok és én még mindig nem éreztem a késztetést, hogy másik nevet keressek, sőőőt, jött az a bizonyos megérzés, hogy a kislányunknak ez a neve. Ez nagyon furcsa dolog, igazán elmagyarázni sem tudom, mert nem a névért vagyok oda, hogy nekem most semmi más nem tetszik, mert persze amúgy természetesen tetszik is, hanem egyszerűen érzem, hogy ez a neve, ezt a nevet kell kapja. Szerencsére Peti hisz ebben és nem erőlteti sem azt, hogy keressünk másikat, sem valami más nevet. Így eldőlt, hogy Puskás Villő Andrea lesz a kicsi neve. :) Természetesen, ahogy Bendegúznál is, 10 emberből csak egynek tetszik, ami hol bánt (főleg, ha a családról van szó), hol meg igyekszem elengedni a fülem mellett.

Legutóbb egy hete néztem az "adatokat", akkor (18+0) a súlyom 62,5 kg volt és a pocakom 92 cm.

Két hét fekvés után úgy döntöttünk Petivel, hogy a nyaralás előtt elmegyünk egy UH-ra. Próbáltam az orvosomat hívni, de ki volt kapcsolva, így a kórház kilőve. Tehát elmentünk egy magánrendelésre. Nagyon aranyos hölgy volt. 14+2 naposak voltunk akkor. Sajnos a haematóma még mindig megvolt... ráadásul vagy 6 cm hosszan. :( Viszont végre látszott a méhlepény széle (nem volt mélyen fekvő) és a haematóma sem a méhszáj fölött volt, hanem addig ért. Pedig én azt hittem, hogy már felszívódott, mert akkor már 2 hete még csak pecsételésem sem volt. Na de térjünk rá manócskára, aki szerencsére nagyon jól érezte magát, őt nem zavarta, ami minket igen :) Olyannyira, hogy bizonyos méretei alapján még idősebb is lehetett volna, mint a kora (BPD: 3,2 cm - 16+0, HC: 11,6 cm - 15+4, AC: 8,59 cm - 14+6, FL: 1,41 cm - 14+1 - összességben 15+1-nek "számolta" a gép). És a lényeg, 99%, hogy kislány!! Lehet, hogy mégsem véletlenül álmodtam 2x is kislánnyal :) Persze rögtön vittük hírét, a nagyszülők egyenesen koronát ígértek a fejünkre, ha tényleg kislány lesz. Kérdeztem a hölgyet, hogy azért ülhetek-e, sétálgathatok-e és azt mondta, hogy igen, csak azért pihenjek is és vigyázzak magamra, ne emeljek stb. 

Így arra döntöttünk, hogy nyaralás alatt délelőttönként egy kis séta bele fog férni :) Főleg miután már hónapok óta vártam ezt a kis kikapcsolódást, ami végül még nagycsaládira is sikerült, mert jöttek anyáék, a dunántúli rokonok négyen és még öcsi is! :) A Palota egyszerűen csodálatos volt! :) A főbejárat felől voltak a szobáink, így éjszaka a nyitott ablaknál behallatszott a vízesés hangja.... Minden délelőtt elmentünk egy kicsit sétálni (Miskolci vadaspark, Hámori tó, kisvasút, stb.), amíg Bendegúz aludt, mi is pihentünk, aztán meg wellness és játék a szálloda parkjában. Bendegúz annyira ügyesen ugrált a wellnessben, hogy az utolsó alkalommal már a mély vízben ugrás után már felrúgta magát a felszínre is! :) Persze a vendéglátás tökéletes volt, így a habzsi-dőzsi eredménye ismét vagy 1 kg plusz...

Ma voltam AFP vérvételen és sikerült a belgyógyászatot is elrendeznem. Kíváncsiságból ma reggel megmértem a pocakomat is, aminek az eredménye 91 cm (Bendikével kb. 19 hetesen volt ekkora), súly 61,5 kg (16+1).

Tudom, már régóta nem írtam, de ennek is megvolt az oka... Kezdem az elején...

07.12-re szólt a laborbeutalóm, amit a nőgyógyászaton kaptam.  Ekkor már betöltöttem a 11. hetet, már megkaptam a kis könyvet is. A védőnőm olyan rendes volt, hogy amit tudott, már be is írt, így nem tartott sokáig a vizit nála. Beírta az első súlyt is (60,5 kg), amin meglátszott sajnos az első pár hétben érzett "nem tudok jóllakni" tünet, hiszen a punkció előtt 58 kg voltam.... Úgy látszik, sikerült felszednem egy kis súlyfölösleget, illetve még szerintem víz is volt a hasüregemben, mert a hasam még mindig nagyon nagy volt.

Szóval éhgyomorra kellett mennem, reggel anya eljött, hogy ne is kelljen vinnem Bendegúzt, azzal se fogyjon a kevés energiám. Na megyek ki az autóhoz, beülök, indítanék, de nem történik semmi.... Lemerült az aksi..., tegnap Bendike nem jól csukta be az ajtó (én meg nem vettem észre), na ez a nap is jól kezdődik. Így fogtam magam és gyalog mentem be a laborba. Persze "kilométeres" sor, belekerült legalább fél órába, míg sorra kerültem. Na a nap el is telt valahogyan, szerencsére az öcsém délutánra jött dolgozni és előtte elment hozzánk, hogy töltsön az aksin, így utánam hozta az autót. Péntek volt, így este mentünk apáért. Előtte elmentem mosdóba és volt egy kis pecsételésem!!!! :( Tudtam, hogy ez nem jó, így apát azzal fogadtam, hogy leteszi Bendikét aludni, elhozza anyát, hogy vigyázzon rá és mi pedig megyünk a klinikára. Ott persze pont akkor ment el a műtőbe az ügyeletes orvos, így egy órát várnunk kellett (persze még az sem volt biztos, hogy megvizsgál, mert a nővérke szerint, mivel nem vagyok körzetes, éppen el is küldhet). Nagyon aggódtam. szerencsére egy nagyon aranyos doktornő volt az ügyeletes, aki megvizsgált és kiderült, hogy kismanócska jól van, viszont a méhszáj fölött van egy haematóma... Azt mondta, hogy valószínűleg kevés volt az utrogestan, amit szedtem, így duplájára emelte. Na megnyugodtunk kissé, éjszaka ürült a vérömleny is, azt hittem ez után rendben lesz minden. A hétvégét pihenéssel töltöttem, hétfőn mentem dolgozni. Kedd éjszaka ismét véreztem, szerintem sok is volt, így szerda reggel halálra váltan rohantam a kórházba. Szerencsére az orvosom is pont bent volt már. Ott ültek a várandós kismamák és én egyfolytában azt szajkóztam magamban, hogy rendben van a kicsikém, rendben van a kicsikém, nagyon rossz érzés volt.... Végre behívtak, szerencsére a szonográfus hölgy pár másodperc után bekapcsolta a hangszórót és így hallottam a kicsikém szívhangját... majdnem elsírtam magam. Sajnos a haematóma kétszer akkora lett, így mondta, hogy várható is, hogy még vérezni fogok és bár beírja, hogy AFP eredménnyel kontroll, de biztosan lesz olyan, hogy megijedek és hamarabb fogok menni. Persze egyúttal megcsinálta a 12. heti genetikát is, így sajnos Peti megint nem láthatta manócskát (péntekre volt időpontunk). A méretei hajszálra megegyeztek Bendike mért adaival és ráadásul még ugyan azon a napon is voltam mind a kettőjükkel, ugyanolyan körülmények miatt (12+1, CRL: 64 mm, BPD: 19 mm - ez Bendegúznál 20 mm volt) Mivel a haematóma miatt nem látszott a méhlepény széle, így beírta, hogy mélyen fekvő. Na ez egyenes út volt a szigorú ágynyugalomhoz...

Szerencsés helyzetben vagyok, mert már 12 hetesen éreztem a kezemmel a kis prücsköt, hol itt volt egy dudor, hol ott, még apának is "megmutatta" :)

Eljött ez a nap is. Furcsa érzésekkel mentem be az intézetbe. Egyrészt persze megint belém bújt a rossz érzés, hogy mi van, ha én készülök a búcsúajándékokkal, a picurkával meg baj van... de ezt azért igyekeztem elhessegetni. A lányok zömének (a recepciósok kivételével) készítettem egy neves bögrét, süthető gyurmából, szépen feldíszítve, szerintem nagyon jó lett. T. dokinak pedig elvittem azt az ajándékcsomagot, amit Peti Kínából hozott és luxus zöld tea volt benne. Persze most is nagyon izgultam, de szerencsére a picivel minden rendben, már 32 mm (én amúgy 37-et értettem UH közben), látszanak a kis lábacskái, karocskái (legalábbis doki bácsi látta, én már nem annyira...), de ettől még persze megcsináltam a kis szokások videómat róla :)

Megköszöntem mindent, odaadtam az ajit,  mire a doki bácsi mondta, hogy szereti a zöld teát, de nem szokott inni, mert itthon nem lehet jó minőségűt kapni. Mondtam neki, hogy ezt nyugodtan ihatja, mert eredeti kínai, különleges körülmények között termesztett, szedett, szárított, csomagolt stb.
Aztán bementem Editkéhez az őrzőbe, tőle mindenképpen el szerettem volna búcsúzni, a sok infúzió miatt elég sok időt töltöttem ott. Nagyon örült, jól megölelgetett, minden jót kívánt és mikor átadtam a bögrét, még meg is hatódott, ismét megölelt és már mindketten majdnem sírtunk. Öröm volt látni, hogy mennyire tetszik neki és mennyire meghatottam ezzel a személyre szóló ajándékkal. :) Megkértem, hogy a többieknek adja át, nem szeretnék mindenkit megzavarni munka közben. A recepción hagytam egy bonbont és egy csomag kávét, de igazán nem hatotta meg a recepcióst, hogy rájuk is gondoltam...

Örömmel és megkönnyebbültem jöttem el arra gondolva, hogy még a következő 2-3 hetet vészeljük át és akkor talán már nem fogok bevérezni... Persze ez nem jelenti azt, hogy megszűnik az aggódás, de emiatt talán már nem kell. :)

Bendegúzom nagyon drága, 1 max. 2 alkalommal mondtam el neki, hogy nem tudom felemelni, mert pici baba van anya pocakjában és akkor neki fájna. Papi rászokott arra, ahogy Bendikénél is, hogy köszön a picurkának (Szia Meggymag, Tökmag!), mire Benkike mindig rávágja, hogy "Neeeem, Pocak!" Mikor egyszer megkérdeztem, hogy mi van anya pocakjában, mondta, hogy pici baba. Sőt, egyszer azt is megkérdeztem, hogy ki az a Meggymag, Tökmag, és erre is tudta a választ, összerakta a kis buksijában, hogy a pici baba! :) Tátott szájjal bámultam, hogy milyen okos az én Kicsikém! :)

Végre letelt a másfél hét... nem is volt annyira sok, mint vártam, viszonylag hamar eltelt szerencsére.

Ráadásul, ahogy betöltöttük a 7. hetet, elkezdődtek a rosszullétek is, ami azért megnyugtatott, hogy rendben van manócskánk. Szerencsére ez most sem veszélyes (ahogy Bendikénél sem volt az), maximum egy kis émelygésem van és az is akkor, ha éhes vagyok. Ritkán fordul elő, hogy egyéb időben is rám tör. Még jó, hogy legalább ez van, mert egyébként a mellérzékenység megszűnt, a hasam is lentebb ment egy kicsit, de azért még mindig jócskán van...

Szóval 10:30 helyett már 10-kor ott voltam, ami jól is jött, mert 10 percen belül be is tudtam menni. T. doki megállapította, hogy még mindig nagyok a petefészkeim és ilyen dolgok, amikor végre rátért picurra is, mire mondtam neki, hogy nekem először mondja, hogy rendben van, aztán ráér még "nézelődni". Annyira hátul van a kicsikénk, hogy alig látja az UH, de azért sikerült behoznia annyira, hogy felvegyem a telefonra :) Már látszik a buksikája és ahogy dobog a kis szíve :) Persze hallani nem hallom, de lehet látni, és már 20 mm hosszú! :) Imádom!

T. doki elmondta a progira vonatkozó "elvonásos" szabályt és már el is engedett volna, de én nem úgy készültem, szóval még kisírtam egy utolsó UH-t két hét múlva :) Addigra készülök egy kis köszönöm ajándékkal a lányoknak és T. dokinak is. Persze emellett nagyon szimpatikus, hogy senki nem vár semmi ilyesmit, örülnek, ha létrejön egy terhesség :) Én legalábbis így látom.

A múlt heti UH utáni 1-2 nap elég bizonytalan voltam, nem volt elég meggyőző az eredmény... 2 naponta csináltam jóstesztelést az ovuteszttel, de miután a második este halványabb volt a csík, megfogadtam, hogy ezután betartom a szabályt és csak reggel tesztelek. Na másnap reggel rögtön csináltam is egyet, ami persze már simán rendesen pozitív volt. 2 nap után a következőt, ami kicsit halványabbra sikeredett (persze aznap éjszaka egyszer voltam kint a mosdóban, lehet azért, nem tudom), így alig vártam, hogy elteljen a két nap (magamban ennyit határoztam meg, hogy ennyi időközönként tesztelek a maradék ovutesztekkel). Szerencsére a keddi teszt eredménye volt az addigi legjobb, erősebb volt a teszt csík, mint a kontroll, nagyon örültem, mert ez nekem azt jelentette, hogy erősödött a HCG szint. 

Kedden töltöttük a 6. hetet, tünetem semmi (leszámítva egy kis mellérzékenységet, de ezt okozhatja a rengeteg progeszteron is, amit szednem kell, így azt nem veszem a tünetek közé). A hasam még kb. ugyanakkora, mint egy héttel korábban, vagy talán egy picikét mehetett lejjebb. Így úgy gondoltam, hogy ha csütörtökön megyek UH-ra, akkor megyek reggel és kérek infúziót is. Így is lett.

Lecsöpögött az infúzió és utána kiültem a váróba. 10-re voltam beírva, de T. doki még be sem érkezett.
 Az idő csak telt, egyre néztem a folyosó elejét, hogy mikor tűnik már fel... Fél 11 után be is futott és 11 előtt sikerült is bejutnom. Nagyon-nagyon izgultam!!! De szerencsére a kis manócskánk megnyugtatott azzal, hogy 4-5 mm-esre nőtt és volt szívhangja (101 körüli, még ezt is mondta)!!!! Annyira nagy kő esett le a szívemről!!! Még fel is vettem a telefonommal, ahogy pulzált a monitoron az a kis pontocska (mert egyébként mást nem tudtam kivenni rajta....). Persze tudom, hogy ez a megnyugvás nem sok időre szól, de azért sokat jelent, hogy ott van Bendegúzom és így nem mindig a picurkáért aggódok :) Neki is biztosan könnyebb úgy növögetnie, hogy anyuci nem azon stresszel folyton, hogy rendben van-e minden odabent :)

Papinak küldtem egy sms-t arról, hogy Meggymag (ahogy Bendegúzt nevezte ilyen "korában") mekkora és hogy rendben van, néha ugyanis felemlegeti, hogy még megvan az az sms, amit Bendikéről írtam ilyenkor. :)

Legközelebb másfél hét múlva megyek, jaj, de messze van még az ....

Persze az izgalom napok óta megvan és tegnap vettem egy terhességi tesztet is, hogy ilyen bizonyítékát is lássam, hogy pocaklakó bújik meg odabent. Szerencsére 3 perc sem kellett, a kontrollcsíkkal szinte egyszerre megjelent a tesztcsík is! :) Így erről a kismanóról is lesz egy ilyen emlékem. Persze nem hagyott nyugodni, hogy amit a múlt héten megcsináltam LH teszt (alkalmas HCG-re is jóstesztként) negatív lett, még egy halovány vonal sem volt, így most is megcsináltam még egyet, ami végre pozitív lett, szóval kissé megnyugodtam. Aztán persze ez ma délelőttig tartott. Reggel mentem infúzióra és mikor már közeledett a vége, én egyre idegesebb lettem. Alig vártam, hogy mehessek az UH-ra.

Doktor úr csak nézte, teltek a másodpercek, kérdezte,  hogy "Na hol vagy?"  és ismét telt az idő, már azt hittem, hogy annyiban hagyja, mondjuk mondta, hogy biztosan ott van valahol, nekem már remegett a lábam... Aztán végül meglett a drágám, 7,5 mm-es petezsák! Persze aztán mondta T. doki, hogy még nagyon kicsi, még nagyon korán vagyunk... majd jövő héten hét közepe felé menjek ismét. Szóval örülök is, de valahol nem nyugodtam meg igazán.... Az én számításaim és olvasmányaim szerint jövő héten már kellene lennie szívhangnak, de T. doki szerint még nem... Bendegúznál már a 6. hét végén volt szívhang is.... áááááá, mikor lesz még jövő hét csütörtök???!!!

Már megint ott tartunk, hogy várni kell.... szerencsére, mivel pénteken volt a transzfer, így a hétvégén tudtam egy kicsit pihengetni, apa sokat segített benne. Valamiért úgy éreztem, hogy még hétfőn is otthon kell maradnom, ezért kivettem még egy nap szabadságot és szinte a teljes napot ágyban fekvéssel töltöttem (persze közben megállapítottam, hogy nem való nekem, hogy egyedül legyek otthon és ne tudjak semmit sem csinálni, majd megölt az unalom....). Aznap reggel mensi szerű hasfájást éreztem, amiről rögtön az jutott eszembe, hogy talán éppen beágyazódnak a kicsikéim, hiszen időben pont ott jártam... Aztán persze rögtön elhessegettem a gondolatot, mert egyébként megfogadtam, hogy nem gondolok, olyasmikre, hogy mi lesz ha.... így bármikor, ha ilyen ütötte fel a fejét a gondolataim között, elkezdtem mantrázni, hogy "Beágyazódnak az embriók és terhes leszek." Annyira belejöttem ebbe, hogy napokig ezzel a gondolattal aludtam el. Egyébként bevált többé-kevésbé, nem nagyon gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha sikerülne...

Aztán 3 napot dolgoztam, pénteken pedig elutaztunk a Dunántúlra rokonokhoz a szokásos pünkösdi kiruccanásra. Ez nekem most nagyon jól jött, mert egyrészt elterelte a gondolataimat, másrészt ott voltak a nagyiék és Peti, így volt, aki Bendegúzzal foglalkozzon és én sokat tudtam pihenni. Persze a péntek reggelt egyébként a Kaáliban kezdtem, mert szépen lassan, napról napra kicsit nagyobb lett a hasam és jobbnak láttam megelőzni a bajt. T. doki mondta is, hogy akkor most kicsit örülünk, amit én azért nem vettem készpénznek.

Következő hét szerdára volt időpontom a HCG-re, de kedden ismét ott kezdtem, mert a növekedés nem állt meg. Sejtettem, hogy akkor már leveszik a vért és így is lett. Editke nagyon aranyos volt, azt mondta, hogy ha ma mosollyal az arcomon távozok, ne felejtsem el kihúzatni magam másnapról. :) Aztán mikor lecsepegett az infúzió, mondta, hogy szóljak a recepción, hogy készen vagyok, meg hogy a laborom is készen van. Mindezt viszont egy mosoly nélkül, ami nála szokatlan dolog. Kezdtem félni, hogy talán még sem lett jó a HCG, pedig én kezdtem elhinni, hogy lehetséges, hogy sikerült.... Kimentem a recepcióra, szóltam, hogy készen vagyok, hát ott sem kaptam egy mosolyt sem, balsejtelmem egyre nőtt... Aztán behívott T. doki, szintén egy mosoly nélkül, már leültem, de ő még mindig nem szólt hozzám, kereste a kartonomat a többi között, teltek a súlyos másodpercek... aztán végül ennyit mondott: Semmi sem történik véletlenül! Na mondom neki, hogy majd kiugrik a szívem és remélem arra gondol, amire én.... erre közölte, hogy 121 indoka van rá, hogy arra gondoljon, ugyanis annyi lett a HCG szintem, ami jó!!!! Hurrááááááááááááá!!!! Tényleg sikerült, ezt el sem hiszem! Természetesen Editkének igaza lett, mosollyal az arcomon távoztam, hívtam apát, hogy közöljem a jó hírt, aztán a nagyit és a papit is. Nagyi majdnem elsírta magát, mondtam, hogy azért azt ne, mert még elég korai a dolog. Jövő hét szerdán kell menjek UH-ra, addig is várunk.

Mivel a hasam nem nagyon akart lejjebb menni, ezért  csütörtökön és következő hétfőn is bementem infúzióra, amikor is azt mondta T. doki, hogy jöjjek már minden nap egyelőre, mert elég nagy a pocim. Engem nem zavar, csak odabent legyen közben minden rendben.... de már csak 1 nap és kiderül....