Végre letelt a másfél hét... nem is volt annyira sok, mint vártam, viszonylag hamar eltelt szerencsére.
Ráadásul, ahogy betöltöttük a 7. hetet, elkezdődtek a rosszullétek is, ami azért megnyugtatott, hogy rendben van manócskánk. Szerencsére ez most sem veszélyes (ahogy Bendikénél sem volt az), maximum egy kis émelygésem van és az is akkor, ha éhes vagyok. Ritkán fordul elő, hogy egyéb időben is rám tör. Még jó, hogy legalább ez van, mert egyébként a mellérzékenység megszűnt, a hasam is lentebb ment egy kicsit, de azért még mindig jócskán van...
Szóval 10:30 helyett már 10-kor ott voltam, ami jól is jött, mert 10 percen belül be is tudtam menni. T. doki megállapította, hogy még mindig nagyok a petefészkeim és ilyen dolgok, amikor végre rátért picurra is, mire mondtam neki, hogy nekem először mondja, hogy rendben van, aztán ráér még "nézelődni". Annyira hátul van a kicsikénk, hogy alig látja az UH, de azért sikerült behoznia annyira, hogy felvegyem a telefonra :) Már látszik a buksikája és ahogy dobog a kis szíve :) Persze hallani nem hallom, de lehet látni, és már 20 mm hosszú! :) Imádom!
T. doki elmondta a progira vonatkozó "elvonásos" szabályt és már el is engedett volna, de én nem úgy készültem, szóval még kisírtam egy utolsó UH-t két hét múlva :) Addigra készülök egy kis köszönöm ajándékkal a lányoknak és T. dokinak is. Persze emellett nagyon szimpatikus, hogy senki nem vár semmi ilyesmit, örülnek, ha létrejön egy terhesség :) Én legalábbis így látom.
