Ismét várva várt várandósság

Elérkezett végre a punkció napja is (mellesleg Bendegúz névnapja). Persze ez sem telhet el izgulás nélkül... A szokásos aggodalmak ismét megvoltak: ugye nem repedtek meg előbb a tüszők, minden rendben lesz-e stb. Egyedül voltam az őrzőben, így hamar, már fél 9 után mehettem is be. Mivel érettségi hete volt, a csajok erről fecsegtek, közben az anesztes humorizált a vénámon, hogy annyira jó, hogy nincsen benne kihívás, most azt szúrja meg? Már a dokim is bent volt én pedig már azon forogtam, hogy altassatok már el!!! Aztán persze ahogy megkapom a "szert", pár másodperc múlva már alszok is :) Mikor felébredtem, ébredeztem már fél 10 volt, kérdeztem Editkét, hogy rendben volt-e minden és a válasz az volt, hogy igen és 16 sejtem lett!! Hurrááááááá! Ebből még fagyiba is marad! Most valahogy nagyon nehezen eszméltem, még akkor is kába voltam kissé, amikor már a váróban ültem. Mikor T. doki kérdett egy gyógyszerrel kapcsolatban, először nem is kérdésnek vettem, szóval mint a híradóban a műholdas kapcsolatnál, fáziskéséssel sikerült válaszolnom csak.

Másnap alig vártam, hogy telefonálhassak. Hát nagyot csalódtam... 14 sejtem volt érett, ebből csak 6 indult osztódásnak. Nagyon elkeseredtem... majdnem sírtam. Azt már sejtettem, hogy fagyiba nem marad, de most már azon is izgultam, hogy egyáltalán tudjak visszakapni. Csütörtökön nem kellett telefonáljak, pénteken pedig alig vártam, hogy hívjanak. Szerencsére 10 körül hívott is Emese, aki elmondta, hogy 3 embriónk maradt, de azok rendben vannak és elmesélte kérésemre, hogy a srácok nem voltak a toppon, megcsinálták a kért PICSI szűrést és még egy HBA (ha jól emlékszem) teszten is átmentek. Végül is annak is örültem, hogy van kikkel hazamenni majd. Nem tudom, hogy csak képzeltem-e, de T. doki most szokatlanul sokáig nézegette UH-t és szerintem tovább tartott maga a beültetés rész is (még csak nem is mondott semmit, pedig azért szokott, ha mást nem, hogy szép vastag az endometrium, vagy ilyesmi). Már éppen kérdezi akartam, hogy minden rendben van-e, amikor nyomtatták a képet és már végeztünk is. Végül nem kérdeztem semmit. Az egy óra fekvés viszont nagyon lassan telt el... én voltam bent egyedül, Editke a végén egész sok időre ki is ment... már azt hittem, elfelejtkezett rólam (bár nem tudom róla elképzelni). És nem mellesleg ez a nap is "jeles" volt, mer 10-én volt Bendegúzom 2,5 éves! :)

Hétvégén végre megjött, aminek kellett, így a hétfőt azzal kezdtem, hogy bejelentkezzek középidős UH-ra. Előtte 1-2 nappal fájt a hasam, így gondoltam, hogy rendben van a peteérés, itt már gond nem lehet. Na aztán jött a meglepetés az UH-n, mert T. doki nem látta nyomát a peteérésnek... öltözés közben elkönyveltem, hogy akkor erről ennyit, lehet megint egy hónapot várni... De szerencsére doki bácsi engedékeny volt és elindult a hosszú protokoll a 21. napon. Következő hétfőig volt elég a szurim, így akkor ismét mennem kellett vérvételre és UH-ra is. Látni nem látott semmit, de azt mondta, hogy ha csütörtökig nem jön meg, akkor elindít vérzés nélkül. Na ez nekem nagyon nem tetszett!!! Valahogyan így elvesztettem a hitemet.... na kedden már alaposan paráztam, hogy még mindig semmi, szóval este mindent bevetettem (nap közben átbújtam a netet mensi meghozó praktikákról), kezdve a forró fürdővel és befejezve a meggymag párnával, amivel a hasamon aludtam el, mert azt olvastam, hogy a meleg vérbőséget okoz és így hamarabb megjöhet. Reggel arra keltem, hogy fáj a hasam és akár a bevetett praktikáknak köszönhetően, akár nem, de végre megjött!!! :)

Mivel a következő adag szurit is felírta hétfőn T. doki, így következő hétfőig nem is kellett menjek. Akkor a vérvétel és az UH is rendben volt, már akkor szép volt az endometrium is (persze vettem méhpempő kapszulát, lehet az is rásegített).

A következő "találka" csütörtökön volt, ahol mindkét petefészkemben 4-5 tüszőt látott a doki bácsi és közölte, hogy akkor kedden punkció és addig már nem is találkozunk. Hurrá! Ismét elértünk idáig!

Tegnap eljött a HCG mérés ideje.... reggel már nyitás előtt odaértem a Kaálihoz és aztán szerencsére viszonylag hamar megvolt a vérvétel is, pedig rengetegen voltak! Aztán szokás szerint leültem olvasni, hogy teljen az idő. A legfurcsább az volt, hogy igazán nem voltam ideges, nem tudom, miért. De ez néhány napot leszámítva így volt az elmúlt két hétben is. Persze a hétvégén nem jött meg, bár ez engem még nem győzött meg, hiszen kétféle hormont is szedtem. Persze 10 után (11-re volt az időpontom) már elkezdtem idegeskedni, aztán a szemben ülő lány telefonálásból kiderült, hogy neki sikerült, megsúgták neki a recis lányok. Még jobban kezdtem izgulni és közben (meg egész délelőtt) azon gondolkodtam, hogy vajon hogy közli majd T. doki, hogy nem sikerült és én hogyan fogom közölni azokkal, akik tudnak róla. Próbáltam felkészülni a legrosszabbra és azon gondolkodni, hogy ha így van, mikor is mehetek tovább és hogy egyébként sem gondolhattam komolyan, hogy elsőre sikerül stb. Szóval ilyenek jártak a fejemben, tervezni nem mertem, pedig sokszor eszembe jutott az is, hogy mi lesz, ha sikerül. Még beülti előtt annyira lazára vettem, hogy ha nem sikerül, nem baj, megyünk megint. De most.... már nem tudtam annyira könnyen venni.

Eljött az én időm is, hívott T. doki. Már az arcán láttam, hogy valami nincsen rendben, aztán mondta is, hogy nem tetszik ez neki, mert 12 a HCG szintem. Rögtön tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy nem sikerült. :(

Kérdezte, hogy hogyan is tovább én meg mondtam, hogy akkor jövök 21. napi uh-ra és mehetünk tovább. Na mondta, hogy azért lassítsunk egy kicsit, van-e időpontom, meg ugye nem lett nézve ciklus közbeni alaphormon és a többi és a többi. Tudtam, hogy húzná az időt, mert szerintem be vannak telve a TB-s listák április-májusra... Persze emlékeztettem rá, hogy azt ígérte, hogy ha nem sikerül most, akkor mehetünk tovább. Végül abban maradtunk, hogy középidős uh-ra megyek és ha produkálok peteérést, akkor beszélünk a dologról. Hát remélem, hogy így lesz..... Így most várom, hogy megjöjjön....

Persze miután kijöttem, elküldtem néhány sms-t, telefonon nem akartam senkivel beszélni, de azért ez nem volt olyan egyszerű, mert mégis volt, aki hívott és olyankor mindig majd elsírtam magam. A sírást estére tartogattam, amikor magam vagyok és jól kiadhatom magamból. Persze ez sem sikerült, mert este már nem tudtam sírni, hiába szerettem volna...Mindenkitől kértem, hogy néhány napig ne beszéljünk róla...

Tényleg az volt a rossz, hogy többnyire olyan nyugodt voltam, valahogy olyan érzésem volt, hogy sikerült.... Szerencsére ott van nekem Bendegúz, próbálok vele vigasztalódni. Nekem legalább már van egy gyermekem, annak sokkal rosszabb, akinek még nincsen.... én már csak tudom.

Állíthatom (és ezt szerintem minden lombikos társam megerősítené), hogy a program legrosszabb része a 1,5-2 hét várakozás. Jelen esetben a hosszú hétvége (és valszeg az ovitrell szuri miatt) ez nálam 2 hét. Az első hetet semlegesnek mondanám, vigyáztam nagyon magamra, próbáltam nem gondolni rá, hogy sikerülni fog-e vagy sem... persze mindezt több kevesebb sikerrel. Most, hogy közeledik a hétvége, egyre inkább oda kell figyeljek, hogy ne gondoljak az egészre, mert különben elfog a pesszimizmus... ráadásul a hétvégén meg is jön, ha nem sikerült, így eléggé be vagyok "gazolva". Ha nem érzek semmit, az a baj, ha érzem a hasam, az a baj, mert mindezt szoktam mensi előtt produkálni.

Nem tudom, hogy melyik gyógyszer okozza, de beülti óta minden éjszaka ki kell mennem mosdóba.... nem mondom, korábban is előfordult, na de nem minden éjszaka. Az is lehet, hogy a 2,5 dl víz teszi, amivel beveszem a bogyóimat, amihez lesnem kell a papíromat, hogy ne felejtsek ki semmit.... És persze, ami még rossz lesz, ha nem sikerül, közölni mindenkivel, aki tud róla.... még szerencse, hogy egyedül megyek be hétfőn (bár már a hétvége eldöntheti), így nem kell rögtön azzal kezdenem, amint kijövök a rendelőből.

Bendegúz egyébként egy cukorfalat, az első 2 nap után hozzászokott, hogy nem tudom felvenni, már nem is próbálja felvetetni magát, megnyugodtam, jó anya vagyok :)

Csak ez a rossz érzésem ne lenne.....

Hosszas tanakodás és tervezés után úgy döntöttünk a férjecskémmel, hogy ideje elkezdeni a próbálkozást a kistestvérhez. Mivel sajnos továbbra sem estem spontán teherbe (amit mondjuk az is nehezített, hogy egy éve a férjek gyöngye a megélhetésünk miatt Pesten vállalt munkát, így téve magát hétvégi férjjé és apává)., így ismét időpontot kértem a Kaáliba. Biztosra akartam menni, így legalább már 3 alkalommal próbálkoztam, mire elmondták, hogy konzultáció nem szükséges, menjek el 21. napi uh-ra. Szupi, ezzel is előrébb vagyunk.

Február elején megtörtént az ominózus uh. és egyeztettem T. dokival, hogy akkor következő ciklusban szeretnénk visszakapni a kis síelőinket. Megmutattam neki Bendegúz képét a mobilomon és jeleztem, hogy ha lehet még egy "ilyet" kérnék. Persze ment is a mosolygás.

Következő látogatásom a 8. cn-on volt, amikor is elkezdődött a bogyók és tapaszok ideje, melyek eredményeképpen néhány nap múlva ki lett tűzve az ébresztő és a beülti ideje, március 04. Hurrááááááá!!! Kérdezte T. doki, hogy akkor 2 embrikét ébresszenek, ugye? Erre közöltem, hogy nem, mi 4-re gondoltuk, mert az 50%-os ébredési arányt és a nagy számok törvényét figyelembe véve (mármint a 2-ből senki, 1-ből senki és 3-ból 1 Bendegúz) így nagyobb esélyünk van. Szerencsére támogatott, azt mondta, jó döntés, csak mások tartogatni szokták... miért tartogassam? Na mindegy.

Negyedikén 10-kor kellett telefonáljak, már nagyon izgatott voltam. De nem lettem okosabb, azt mondták, hogy még korán érdeklődtem, majd ők hívnak. Egy óra múlva csörgött is a telefonom, közölte É. biológus, hogy mindenki szép, lassan lehet indulni. Mennyit kérünk vissza? Mondtam, hogy 3-at, és bíztam abban, hogy lesz egy valaki, akit amúgy sem kaphatnék vissza. Gyorsan siettem ebédelni és mentem is be a kicsikéimért (végül úgy alakult, hogy senki nem tudott velem jönni, mert apa éppen úton volt Thaiföldre, a sógornőm dolgozott, a barátnőmnek pedig felülvizsgálatra kellett mennie, de nem is érdekelt igazán, egyedül is ment a dolog :))

Nagyon időben érkeztem, 5 percet, ha kellett várjak. É. biológus jelezte, hogy nagyon szépek, T. doki hozzátette, hogy ő sem tud mást mondani a méhnyálkámról, ráadásul aztán még az "óvszer" is elszakadt az uh. alatt, így T. doki szerint engem már senki nem ment meg attól, hogy sikerüljön :) Ámen. 3 babócát kaptam vissza, nem mondták én pedig túl gyáva voltam, hogy megkérdezzem, milyen volt a negyedik.....

Az egy órás pihenő nagyon lassan telt, ablak mellett feküdtem, túl sok volt a fény, idegesített kissé a zene is.... szóval alig vártam, hogy leteljen. Mikor bementem TZ-hez, kérdeztem tőle, hogy van-e lista az áprilisi TB-s loimbikokról, mert ha van, akkor írjon fel. Erre közölte, hogy ááááá, olyat nem teszünk, minden nagyon biztató. De ha mégis úgy alakul, megígéri, hogy mehetek.

Ezek után hazamentem és lefeküdtem pihenni. Furcsa volt egyedül otthon lenni.... hiányzott Bendike.... :(

Az este persze elég nehézkesen telt, mert Bendike fáradt volt, én meg ugye nem vehettem fel, ő nem értette, hogy most miért nem, ha eddig igen (úgy mentünk fürdés után a szobába eddig és fogat mosni is)... szóval sírással feküdtünk le, a szívem szakad meg érte. Persze a másnap reggel sem alakult jobban, mert eddig ölben vittem a kocsihoz, a bölcsinél is ölben vittem be, most pedig nem vettem fel.... Szörnyen éreztem magam, rossz anyának.... :(

Sógornőm felhívott este, kipanaszkodtam magam és annyira aranyos volt, megnyugtatott, hogy nem vagyok rossz anya, most a másik "gyermekkel" kell foglalkoznom. Mikor anyával beszéltem korábban, szinte sírtam.... :(