Állíthatom (és ezt szerintem minden lombikos társam megerősítené), hogy a program legrosszabb része a 1,5-2 hét várakozás. Jelen esetben a hosszú hétvége (és valszeg az ovitrell szuri miatt) ez nálam 2 hét. Az első hetet semlegesnek mondanám, vigyáztam nagyon magamra, próbáltam nem gondolni rá, hogy sikerülni fog-e vagy sem... persze mindezt több kevesebb sikerrel. Most, hogy közeledik a hétvége, egyre inkább oda kell figyeljek, hogy ne gondoljak az egészre, mert különben elfog a pesszimizmus... ráadásul a hétvégén meg is jön, ha nem sikerült, így eléggé be vagyok "gazolva". Ha nem érzek semmit, az a baj, ha érzem a hasam, az a baj, mert mindezt szoktam mensi előtt produkálni.
Nem tudom, hogy melyik gyógyszer okozza, de beülti óta minden éjszaka ki kell mennem mosdóba.... nem mondom, korábban is előfordult, na de nem minden éjszaka. Az is lehet, hogy a 2,5 dl víz teszi, amivel beveszem a bogyóimat, amihez lesnem kell a papíromat, hogy ne felejtsek ki semmit.... És persze, ami még rossz lesz, ha nem sikerül, közölni mindenkivel, aki tud róla.... még szerencse, hogy egyedül megyek be hétfőn (bár már a hétvége eldöntheti), így nem kell rögtön azzal kezdenem, amint kijövök a rendelőből.
Bendegúz egyébként egy cukorfalat, az első 2 nap után hozzászokott, hogy nem tudom felvenni, már nem is próbálja felvetetni magát, megnyugodtam, jó anya vagyok :)
Csak ez a rossz érzésem ne lenne.....
