Elérkezett végre a punkció napja is (mellesleg Bendegúz névnapja). Persze ez sem telhet el izgulás nélkül... A szokásos aggodalmak ismét megvoltak: ugye nem repedtek meg előbb a tüszők, minden rendben lesz-e stb. Egyedül voltam az őrzőben, így hamar, már fél 9 után mehettem is be. Mivel érettségi hete volt, a csajok erről fecsegtek, közben az anesztes humorizált a vénámon, hogy annyira jó, hogy nincsen benne kihívás, most azt szúrja meg? Már a dokim is bent volt én pedig már azon forogtam, hogy altassatok már el!!! Aztán persze ahogy megkapom a "szert", pár másodperc múlva már alszok is :) Mikor felébredtem, ébredeztem már fél 10 volt, kérdeztem Editkét, hogy rendben volt-e minden és a válasz az volt, hogy igen és 16 sejtem lett!! Hurrááááááá! Ebből még fagyiba is marad! Most valahogy nagyon nehezen eszméltem, még akkor is kába voltam kissé, amikor már a váróban ültem. Mikor T. doki kérdett egy gyógyszerrel kapcsolatban, először nem is kérdésnek vettem, szóval mint a híradóban a műholdas kapcsolatnál, fáziskéséssel sikerült válaszolnom csak.
Másnap alig vártam, hogy telefonálhassak. Hát nagyot csalódtam... 14 sejtem volt érett, ebből csak 6 indult osztódásnak. Nagyon elkeseredtem... majdnem sírtam. Azt már sejtettem, hogy fagyiba nem marad, de most már azon is izgultam, hogy egyáltalán tudjak visszakapni. Csütörtökön nem kellett telefonáljak, pénteken pedig alig vártam, hogy hívjanak. Szerencsére 10 körül hívott is Emese, aki elmondta, hogy 3 embriónk maradt, de azok rendben vannak és elmesélte kérésemre, hogy a srácok nem voltak a toppon, megcsinálták a kért PICSI szűrést és még egy HBA (ha jól emlékszem) teszten is átmentek. Végül is annak is örültem, hogy van kikkel hazamenni majd. Nem tudom, hogy csak képzeltem-e, de T. doki most szokatlanul sokáig nézegette UH-t és szerintem tovább tartott maga a beültetés rész is (még csak nem is mondott semmit, pedig azért szokott, ha mást nem, hogy szép vastag az endometrium, vagy ilyesmi). Már éppen kérdezi akartam, hogy minden rendben van-e, amikor nyomtatták a képet és már végeztünk is. Végül nem kérdeztem semmit. Az egy óra fekvés viszont nagyon lassan telt el... én voltam bent egyedül, Editke a végén egész sok időre ki is ment... már azt hittem, elfelejtkezett rólam (bár nem tudom róla elképzelni). És nem mellesleg ez a nap is "jeles" volt, mer 10-én volt Bendegúzom 2,5 éves! :)
